Energetikai felmérés profin, gyorsan

Mit jelent az energetikai felmérés, miért van szükség felmérést készíteni?

Az energetikai felmérés egy olyan mérnöki, műszaki számításokon alapuló tevékenység, melynek során egy épület határoló szerkezeteit és fűtési és melegvíz -előállító rendszerét vizsgálják. A hétköznapi életben erre azokban az esetekben lehet szükségünk, ha például ingatlanunkat energetikai szempontból korszerűsíteni szeretnénk (például fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, megújuló energia telepítése), vagy ingatlanunkat eladnánk illetve bérbeadnánk.

Az energetikai felmérés eredményeképpen egy energetikai tanúsítványt kapunk, ami jogszabályokon, központosított elveken alapuló 10 évig érvényes dokumentum.

Környezettudatos életvitel szempontjából ma már egyre inkább elengedhetetlen, hogy lakóingatlanunk energiahatékony legyen. Ehhez nagyon fontos, hogy olyan ingatlant építsünk, illetve olyanná alakítsuk át a már meglévőt, mely a lehető legkevesebb energiát használja, illetve olyan energiát használ, ami a legkevésbé környezetkárosító. Mindez magával vonja azt a nem mellékes tényezőt is, hogy minél kevesebb energiát használ egy épület, annál kevesebb lesz a benne lakók energiára kiadott költsége.

Miről lehet felmérést készíteni?

Leegyszerűsítve energetikai felmérés készíthető minden olyan ingatlanról, amelyben fűtés és melegvíz előállítására szolgáló rendszer van. Ezek az ingatlanok lehetnek éppúgy lakóingatlanok, mint például közintézmények. 

Jogszabály pontosítja, hogy mit is kell épület szó alatt érteni: a falakkal ellátott, fedett építmény, amelyben energiát használnak a beltéri légállapot szabályozására. 

Azonban nem mindegy, hogy pontosan milyen ingatlanról van szó, hiszen vannak kivételek, amikre nem kell energetikai tanúsítványt készíteni, így energetikai felmérésre sincsen szükség. 

Nem kell energetikai tanúsítványt készíteni a jogszabály alapján: 

  • az önálló, más épülethez nem csatlakozó, 50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű épületre
  • az évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt lakhatás és pihenés céljára használt épületre, 
  • a legfeljebb 2 évi használatra szánt felvonulási épületre, fólia- vagy sátorszerkezetre,
  • hitéleti célra használt épületre, 
  • a nem lakás céljára használt alacsony energiaigényű olyan mezőgazdasági épületre, amelyben a levegő hőmérséklete a fűtési rendszer üzemideje alatt nem haladja meg a 12 °C-ot vagy négy hónapnál rövidebb ideig kerül fűtésre és két hónapnál rövidebb ideig kerül hűtésre. 
  • műhelyre vagy az ipari területen lévő épületre, ha abban a technológiából származó belső hőnyereség a rendeltetésszerű használat időtartama alatt nagyobb, mint 20 W/m2, vagy a fűtési idényben több, mint húszszoros légcsere szükséges, illetve alakul ki.

Mi a menete az energetikai felmérésnek?

Amennyiben az az élethelyzet áll elő, hogy szükségünk adódik egy energetikai tanúsítványra (legyen az ingatlan eladás vagy bérbeadás okán), úgy ingatlanunkat fel kell méressük egy energetikussal. Mindenképpen hivatásos, jogosultsággal rendelkező szakembert válasszunk, hiszen hiteles dokumentum kiállítására csak ő jogosult.

A szükséges egyeztetések után az energetikus első lépésként helyszíni szemlét tart az ingatlannál. A tulajdonosnak rendelkezésre kell bocsátania bizonyos adatokat, illetve lehetővé kell tennie az ingatlanba való belépést, hogy az energetikai felmérés eredményes és pontos legyen. 

Az energetikai felmérés szempontjából figyelembe kell venni a határoló szerkezeteket, úgy, mint a falakat, nyílászárókat, a padlás- és pincefödémet, lapostetőt, árkádokat, talajon fekvő padlót. Meg kell vizsgálni, hogy milyen az adott ingatlan fűtésrendszere, illetve mi állítja elő a használati meleg vizet. 

Az energetikus alaprajzot készít az ingatlanról. Nagyban megkönnyíthetjük a munkáját, ha rendelkezésére bocsátunk egy alaprajzot, hiszen akkor már csak az adatokat kell feljegyzetelnie rá. Méréseket végez a falak, nyílászárók vastagságáról.  Az energetikai felmérés mindig szemrevételezés alapján történik. Ahhoz, hogy például meg lehessen állapítani a falak rétegrendjét a tulajdonosnak meg kell adnia az építés évét, amiből kikövetkeztethető, hogy miből is építették az ingatlant.

A felmérés során nem csak maga az ingatlan a lényeges, hanem a környezet is. Hol helyezkedik el, milyen tájolásban. Hiszen nem mindegy, hogy milyen az adott épület benapozottsága, vagyis mikor és mennyit süti a nap.

Az energetikai felmérés lényege tehát, hogy az energetikus egy pontos képet kapjon arra vonatkozóan, hogy az ingatlan energetikai szempontból hogyan épül fel, mik az erősségek, amik a hatékony energiafelhasználást szolgálják, illetve mik a gyengeségek, amiknek a javítására javaslatot tehet.

Sokat tehetünk tehát a környezetünk védelméért, ha a leendő ingatlanunkat a lehetőségekhez mérten korszerű technikával építtetjük meg, illetve a meglévő ingatlant a javaslatoknak megfelelően energiahatékonnyá alakítjuk át.

Mire van szükség a felmérés elkészítéséhez?

A felméréshez mindenekelőtt arra van szükség, hogy az energetikai szakember tudomást szerezzen arról, hogy pontosan milyen ingatlanról van szó, és az hol is helyezkedik el.  Egy nagyobb ingatlan (például ipari ingatlan, vagy közintézmény) felmérése sokkal több időt vesz igénybe, mint például egy kis társasházi lakásé.

A tulajdonosnak mindenképpen biztosítania kell a szakember számára az ingatlanba való bejutást, hiszen helyszíni szemle nélkül csak nagyon kivételes esetben lehet energetikai tanúsítványt kiállítani. Amennyiben az ingatlan megfelel a kivételnek, abban az esetben a szükséges hiteles dokumentumokat fontos az energetikus számára eljuttatni.

A helyszíni szemle biztosítása mellett a tulajdonos feladata, hogy adatokat közöljön az ingatlanról. Pontos cím, helyrajzi szám, tulajdonos neve és lakcíme mindaz, amire szükség van. Az épületről is nagyon sok adatra van szükség, amik kiderülhetnek a kapott alaprajzból, műszaki rajzból is. Ha nem pontos például az alaprajz, akkor a szakember is készít egyet, illetve pontos méreteket vesz a falak vastagságáról, a nyílászárók típusáról, a szigetelés vastagságáról.

A tanúsítás szempontjából fontos még az épület elhelyezkedése, tájolása. Ezt az alaprajzon tünteti fel a mérnök.

A mérések után a fűtés és melegvíz-rendszer szemrevételezése következik. Energetikai szempontból talán a legfontosabb az, hogy az adott ingatlan milyen módon kerül fűtésre, az mennyire gazdaságos, mennyire környezetkárosító, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire energiahatékony.

A felmérés utolsó lépéseként fényképek készítése következik az ingatlanról. Mind benti (nyílászárókról, fűtésről és a meleg víz előállító rendszerről), illetve mind kinti (homlokzatról) fényképek is készülnek.
A felmérést a mérnöki számítások követik, hogy eredményeképpen megkaphassuk a hiteles energetikai tanúsítványt. Így néz ki: Energetikai tanúsítvány minta

Mennyibe kerül egy energetikai felmérés? 

Az energetikai felmérés ára önmagában nem meghatározható, hiszen ez egy összetett feladat résztevékenysége. A felmérés és majd a mérnöki számolás után állítódik ki a hiteles energetikai tanúsítvány, mely gyakorlatilag a lényeg a megrendelő számára.

Az energetikai tanúsítvány elkészítésére nincsen egységes, központosított ár, viszont annak óradíjként kiszabható maximuma jogszabályban meghatározott. A 176/2008 (VI.30.) számú Kormányrendelet a következőt mondja ki: „A tanúsító tevékenysége elvégzéséért díjra jogosult, amelyet a tanúsítás elkészítésére fordított idő alapján úgy kell megállapítani, hogy a tanúsítás díja megkezdett óránként legfeljebb 5500 forint. Ezen igényt - díjjegyzékkel - a szerződéskötéskor és a tanúsítás elkészítésekor, átadásakor érvényesíteni kell.”

A szolgáltatók tehát maguk alakítják ki árlistájukat a fenti rendelkezés figyelembevétele mellett.

Az energetikai tanúsítvány árát meghatározza az ingatlan jellege (társasház, családi ház, ipari ingatlan), illetve nagysága (nm2-enként eltérő összeg).

Vállaljuk tanúsítvány készítését Budapesten és Veszprém megyében. Áraink bruttó összegek, és tartalmaznak minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításáig felmerül, kivéve a postázási költséget, mivel az egyedi kérés kérdése.

Mennyi idő alatt készül el egy energetikai felmérés?

Az energetikai felmérés időtartama szintén változó, hiszen ezt is az ingatlan jellege és mérete befolyásolja. Amennyiben egy kisebb lakásról van szó, és esetleg részletesebb dokumentáció (pl. alaprajz) is rendelkezésre áll, a felmérést 20-25 perc alatt elvégezzük. Családi ház esetén 30-45 percet vesz igénybe. Nagyobb, ipari jellegű ingatlan esetén a felmérés időtartama akár több órát is igénybe vehet.

A felmérés megrendelése esetén a részletes kikérdezést követően a megrendelőt tájékoztatjuk, hogy körülbelül milyen hosszú idejű felmérésre számíthat.

 

Vállaljuk energetikai tanúsítványok elkészítését Budapesten, Pet megyében és Veszprém megyében is.

GYIK: 

Mit jelent az energetikai felmérés?

Az energetikai felmérés egy olyan mérnöki, műszaki számításokon alapuló tevékenység, melynek során egy épület határoló szerkezeteit és fűtési és melegvíz -előállító rendszerét vizsgáljuk.

Mennyibe kerül a felmérés?

Az energetikai felmérés összege nem általánosítható. Mértéke függ az ingatlan jellegétől és nagyságától, valamint a felmérésre szánt idő tartamától is.

Miért minket válasszon?

Ügyfeleink véleménye

Barbara Bikics

Barbara Bikics

Budapest

"Ajánlom mindenkinek ezt a céget! Gyorsan megküldték a tanúsítványt és a fiatal ember odafigyelve pontosan és gyorsan tette a dolgát. Kedves volt és udvarias is. Köszönöm"
Palkovics Viktor

Palkovics Viktor

Budapest

"Gyorsan, már másnapra kijött a segítőkész kolléga helyszíni felmérésre, majd egy napon belül megkaptuk a tanúsítványt!"
Tóth Krisztina

Tóth Krisztina

Budapest

"Gyorsak, előzékenyek, megbízhatóak, jól kommunikálnak. Maximálisan elégedett voltam velük."
0

átadott energetikai tanúsítvány

0

év tapasztalat

0

5 csillagos értékelés

0

m2 felmért ingatlan terület

Lépjen velünk kapcsolatba!

Ingyenes telefonos konzultáció és azonnali időpont-egyeztetés.

Weboldalunk cookie-kat használ. Az elfogadom gomb megnyomásával hozzájárulsz és elfogadod ezek használatát a böngésződben. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.

Elfogadom